Blog
Spalettáink Innsbruckban
Érkezett hozzánk egy megkeresés Ausztriából, Innsbruck környékéről egy régóta külföldön élő, magyar származású úriembertől. Nemrég vásárolt és éppen felújítás alatt álló alpesi háza nyílászáróit kívánta valamivel védeni és árnyékolni, ezért többféle árajánlatot készítettünk neki zsalugáterekre és spalettákra.
Járunk arra?
Időről időre felmerül a kérdés a termékeink iránt először érdeklődők körében, hogy okoz-e gondot a közöttünk lévő távolság? Joggal vetődik fel ez a kérdés, hiszen vállalkozásunk telephelye Magyarország déli részén, Nemesnádudvaron van, az érdeklődések pedig az ország egész területéről érkeznek.
Tesztelünk és fejlesztünk
Az eltelt bő három évtized alatt volt lehetőségünk megtapasztalni számos az árnyékolókkal kapcsolatban előforduló problémát úgy a gyártás, mint a helyszíni felszerelések alkalmával és ez az évek során felhalmozott tapasztalat késztet bennünket arra, hogy megoldásokat találjunk az elénk kerülő problémákra.
Egy nap felületfelújítás
Mindig elmondjuk, több helyen leírtuk, hogy minden fából készülő szerkezet, főként a kültériek, rendszeres ápolást igényelnek hosszú élettartamuk érdekében. Egy ilyen alkalom volt a tegnapi nap, amikor több korábbi ügyfelünknél végeztünk felületfelújítást. Ismerje meg a folyamatot!
Egyedi megoldások
Napjainkban természetes, legalább is számunkra az, hogy minden egyes nyílászáróra egyedi méretű zsalugátert vagy spalettát készítünk, hiszen a legritkább esetben fordul elő, hogy két azonos méretű ablak a beépítés, hőszigetelés, vakolás és színezés után egyforma méretű falkávával fog rendelkezni.
Szigeteltünk, baj van!
Rendszeresen megkeresnek bennünket bajban lévő emberek azzal a problémával, hogy szigetelték otthonukat és azóta nem nyílnak ki a zsalugáterek, mit tegyenek?
Zsalugátereink a körmendi Batthyány-Strattmann kastélyon
Egy partnerünkön keresztül részt vehettünk a körmendi Batthyány-Strattmann kastély megújulásában.
Mikor bizonyít a felület
Egy megrendelőnk otthonára nemrég szereltük fel a képeken látható, Liliom csomagban rendelt, nyolc darab mozgatható lamellás zsalugátert rolós rendszerű szúnyoghálókkal egybeépítve.
Értek növelő zsalugáterek
Igazán különleges okból történt megrendelést teljesítettünk nemrég: egy eladó házra készítettünk új zsalugátereket a régiek helyett azzal a céllal, hogy jobban mutasson az épület.
Megoldás egy régi-új problémára
A legtöbb esetben fel sem merül bennük, hogy zsalugáterrel vagy spalettával lehetne fedni a villanyóra szekrényt, mi azonban rá szoktunk kérdezni a felmérés során, amikor oda érünk, hogy mi az elképzelésük. Általában nincs ötletük a megoldásra, ezért nagy örömmel szokták fogadni a lehetőséget és a legtöbb esetben ez a darab is bekerül a többi ajtó és ablak közé.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Mikor bizonyít a felület
Egy megrendelőnk otthonára nemrég szereltük fel a képeken látható, Liliom csomagban rendelt, nyolc darab mozgatható lamellás zsalugátert rolós rendszerű szúnyoghálókkal egybeépítve.
Értek növelő zsalugáterek
Igazán különleges okból történt megrendelést teljesítettünk nemrég: egy eladó házra készítettünk új zsalugátereket a régiek helyett azzal a céllal, hogy jobban mutasson az épület.
Eltolható zsalugáter teraszajtó elé
Nagyon jól sikerült a teljes folyamat alatt együttműködnünk azzal a megrendelőnkkel, aki egy cserére érett, kétszárnyú nyíló zsalugáter helyére kívánt csináltatni egy új, de eltolható rendszerű zsalugátert meglévő teraszajtójuk elé.
Egyedi spaletták egy különleges helyszínre
Bár az év még nem ért véget, azt hiszem kijelenthetjük, hogy túl vagyunk az idei esztendő legkülönlegesebb munkáján.